Tizenhat hetes széria ért a végéhez február közepére, amikor is a kicsit gagyi válogatásokon, a nyögvenyelős beszavazásokon keresztül eljutottunk oda, hogy a mezőny letisztult, és eljutottunk a sorozat végére. Ahogy szokott lenni, a végére már azért mi is belefáradtunk, és nem bánjuk, hogy ez a tehetségkutató is végre befejeződik. Szerintem a műsorsorozat hosszát különben ideálisra szabták, nagyjából pont ennyit lehetett belőle kihozni, hogy izgalmas maradjon. Az utolsó adásban a szakmai zsűri már csak jelképesen volt jelen a műsorban, és csak a kütyükön szavazó otthoniak dönthettek a végső győztesről.

Fotó: Rising Star élő adás

Egy kicsit sablonos közös produkcióval kezdődött a döntő, ahol bizony volt olyan előadó, akit elsőre nem tudtam hová tenni, hogy ki a bánat. De nem akarok sértegetni senkit ebben a tekintetben. Ugyanakkor a bizonyára sok-sok alkalommal elpróbált és playbackre felénekelt dalban is már óriási különbségek voltak az előadók között. Ha az énektudást nézzük, akkor egyértelműen hallható volt, hogy kinek mennyire karakteres, erőteljes és technikás a hangja. Vitatkozhatunk arról, hogy kik jutottak el a végső négyesbe, de azért szerencsére akkora blamázs nem érte a műsort, hogy olyanok is idáig meneteljenek, akik nem is értem, hogy kerülhettek be a tizenkét fős mezőnybe.

Fotó: Rising Star élő adás

Peter Sramek indította a harcot a döntőért. És csodák csodájára ez volt a legfrissebb sláger (magyar verzióban 2001-es), amit Peter a műsor története alatt előadott, ha emlékezetem nem csal. A Ding Dong a magyar cikitörténelem egyik dobogósa, mégis ezek szerint még 2015-ben is labdába lehet vele rúgni. Persze Csonka Pici dala népszerű volt az idősebb generáció körében, így sikerült azért jó százalékot kicsalni a nézőkből. A szakmai zsűri viszont csak két igen szavazatot tudott adni Peternek, hivatkozva arra, hogy baromi hamis volt. Örülök, hogy végre nem csak nekem tűnt itthon falsnak egy produkció, hanem az ottaniaknak is. Így, a zsűri teljes támogatása nélkül viszont elég szerény százalékkal várhatta Peter a többi előadót. Volt mit félni, hiszen az első körben a legkevesebb szavazatot összeéneklő énekesnek rögtön mennie kellett.

A Rising Star az újítások műsorává lépett elő, hiszen az utóbbi hetekben gyakorlatilag folyamatosan babrálják a szabályokat, a játék felépítését. Nincs is ezzel gond, egészen addig, amíg a kockázatos változtatások nem járnak egy olyan áldozattal, ami miatt aztán szidhatjuk a TV2-t, amiért a hülyesége miatt kiejtette XY-t. Ma az előző héten összesorsolt párbajellenfelek csatája következett, ami szintén alapesetben baromi izgalmasnak ígérkezett, hiszen olyan nagy kedvenceket lehetett egymás ellen látni, mint Singh Viki és Fehérvári Alfréd Gábor, de azért persze bíztunk benne, hogy a mai kieső nem közülük fog kikerülni, hiába volt a szabályok alapján biztos, hogy a két ász közül valakinek a végén kapaszkodni kell.

A múlt heti variálás után, amikor is párbajok formájában kerültek a versenyzők a kiesési zónába, ma megint újítással fogadott minket a Rising Star. Az új szabály egy bekeményítés, miszerint már nem 70, hanem 75% kellett ahhoz, hogy megemelkedjen a fal az előadók előtt. Természetesen így megint mindenkinek lehetett (volna) félnivalója, de valójában nagy csodának kellett (volna) történnie, hogy a nagymenők közül valaki tényleg veszélybe sodródjon.

Nem igazán szeretek a zsűrivel foglalkozni, főleg a külsőségekkel, de Anna megjelenése hétről-hétre azért egy misét megér a Lakatos Márk-féle magyar imázskultúrában. A mai 101 kiskutya mindenképpen fotót érdemelt nálam.

Ezt a pár gondolatot a mai műsor előtt fogalmaztam meg: Pár nappal a műsor előtt beharangozták, hogy most aztán akkora csavar lesz a mai műsorban, hogy csak na. Először kicsit kételkedve fogadtam az új műsorrendet, miszerint változtatva az eddigi szabályokon ma ismét párbajok lesznek. Pláne, amikor megláttam, hogy Fehérvári Alfréd Czibi Józsival fog párbajozni. De jobban belegondolva tulajdonképpen nem rossz ötlet mégsem, hiszen elég kevés a valószínűsége, hogy a gyengék közül nem lesznek legalább ketten a párbajok vesztesei, akiknek ha van eszük, úgyis egymást hívják ki, és nem a nagyágyúk közül próbálnak skalpot szerezni. Kovács Gyopár szerintem biztosan kiesőjelölt ma is, és ellenfeléül valószínűleg az Udvarias Anna - Szén Alexandra párbaj vesztesét hívja ki. Ezzel a felállással nem lesz gondom. Azt is jó lesz látni, hogy a nagymenők egymás ellen milyen eredményeket érnek el, hiszen ez egy nagy pofon lesz azoknak, akik alulmaradnak, és talán elkezdődik az igazi verseny, mindenki rendesebben odateszi magát. A nézők/szavazók is kicsit jobban átgondolva szavaznak ma és ezután, hiszen szép lassan már a nézőknek is taktikázni kell a szavazataikkal, nem feltétlenül kell mindenkinek igent adni, aki tetszik.

Várhatóan megint a szokásos egy nyílt és egy fal mögötti produkció lesz a párbaj rendje, ami szerintem nem feltétlenül biztosít egyenlő esélyeket az előadóknak. Aki fal nélkül ad elő, az indul hátránnyal, mivel ő csak egy viszonyítási pont. Ha az ember két valakit tárgyilagosan akar összehasonlítani, akkor hogy szavazzon az elsőre, ha még nem tudja összehasonlítani a másodikkal? Jó, persze, az emberek 90%-a már a produkció előtt tudja, kire fog szavazni, hiszen általában nem aktuális teljesítményt mérünk, hanem személyes szimpátiát. Aki a fal mögött van, pszichológiai előnye van, mert az emberek meg akarják menteni. Sőt, az emberek szeretnék azt hinni, hogy ők mentették meg, ők maguk emelték fel a falat. Nagyon béna teljesítményt kell nyújtani ahhoz, hogy valaki ne emeltesse fel a falat a nézőkkel. Hát így nézünk a mai műsor elé.

Egyáltalán nem bántam, hogy az ünnepek alatt egy kis szünetet kaptunk a tehetségkutatók terén, mert bár a TV-műsor amúgy elég gyászos volt, nem hiányzott a sok feldolgozott karácsonyi dal, a hiteltelen áhítat és társai. Kicsit felszusszantunk, és mondhatjuk, hogy ezzel a kis vasárnapi műsorral már a dolgos hétköznapokra hangolódhattunk.

Peter Sramek kezdte az újévet, és bár annyira nem komálom a srácot, azért idáig ez volt a legjobb produkciója. Nem estem azért hanyatt tőle, de tény, hogy ezt a dalt azért jóval bénábban is elő lehet adni. Talán 15-20 éve még megértettem volna, hogy ekkora sztár, mert a Friderikusz-showban még simán elment volna unikumként az, amit Peter csinál, de nekem most, a huszonegyedik században semmiféle ingerküszöböt nem lép át az, amit csinál. Ugyanakkor nem titok, hogy a Jimmy-klánt egy életre maga mögé állította, mellettük nyilván sok nagymamát, tehát számíthatunk még arra, hogy pár fordulón keresztül láthatjuk.

Miután az X-Faktor már-már kínosan leült és egyszereplős versennyé alakult, a naiv nézők, köztük én a TV2 műsorától várja a megváltást és az izgalmas versenyt. Bevallom, jómagam kicsit jobban szeretem a TV2 tehetségkutatóit. Valahogy családiasabb, életszerűbb, mint az RTL atombiztos precizitása.

A műsor egy közös kis énekléssel kezdődött. Amennyire kellett, annyira erőltetett is volt, de volt annyira ügyetlen, hogy mégis szívhez szólóbb volt, mint a konkurencia túlságosan profi, már-már mű produkciói. A tizenkét döntős egy kicsit szédülést okozó koreográfiával mutatkozott be, minden szereplő egy ajtón jött be (ugyanazon), miközben ki-becsukogatták őket, a kamera meg ment jobbra-balra, nem volt rossz. Már kapásból látszott, hogy természetesen a sztájlisztok nagy munkában voltak az elmúlt napokban, és néhány előadót sikerült jócskán felturbózni. A közös dalban a hangok különben egészen rendben voltak, még azoké is, akiken azért csodálkoztunk az előző adásokban, hogy hogy kerülhettek be a legjobb tizenkettőbe.

Fotó: Rising Star élő adás

Szén Alexandra nyitotta az első döntőt, bemutatkozó filmjében természetesen megtudhattuk, hogy külseje miatt volt már gondja bőven. Most sikerült belőle Tolvai Reni kishúgát megcsinálni. Jó volt látni, hogy a műsor talpalávalóját Biga zenekara szolgáltatja. Eddig is meg voltak már említve, de végre láthattuk is őket egy az egyben Alexandra mögött. A dala már közel sem volt annyira tökéletes, mint amilyen a gondosan, stúdióban felvett közös produkció, voltak bőven hamis hangok. A HoneyBeast dalt már hallhattuk ennél jóval precízebben előadni másoktól, ez most elég gyenguszra sikeredett, nem is sikerült a falat felemelnie, így izgulhatott a műsor végéig.

A Rising Star előző heti párbajai nem okoztak igazából meglepetést, az esélyesebb és jobb előadók jutottak tovább az egyes harcokban. Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy összességében a legjobbak jutottak tovább, hiszen összetettek erőset erőssel, gyengét gyengével. Így fordulhatott elő, hogy mondjuk továbbjutott Palmer Izsák és kiesett Abbe Lewis. Ezt kicsit igazságtalannak érzem, de bizonyára a zsűrinek megvolt az oka, hogy miért ezt a leosztást válassza.

A második párbajos műsort Beny Perez és Michel Carballo kezdte, akiknek ellenfelei a Sárközi testvérek voltak. Kicsit úgy vagyok a latin párossal, mint a Pálinka Republikkal, hogy elismerem multikulturális hátterüket, szívből és vérből jövő zenéjüket, de valamiért nem tudom őket itt elfogadni, ebben a közegben. Nem tudom, lehet, hogy túl jók a magyarokhoz képest? A dal közben azonban az az érzésem támadt, hogy a két srác egy kicsit vetít nekünk. Mintha egy latinos mulatós produkciót hallottunk volna. Nem azt mondom, hogy elbohóckodták a dalt, de volt egy kis gagyi az egészben. A zsűri is kiszúrta, hogy a fiúk a saját hátterüket akarták csak meglovagolni a kellő tudás nélkül. Sárközi Lili és Józsi az előző megmérettetés alkalmával már letette a névjegyét az asztalra, bizalommal vártam fellépésüket. A Part-time Lover már önmagában plusz pont, ami kellett is, mert maga a produkció szerintem annyira azért nem volt jó. Tetszett Lili feldolgozása, voltak benne jó kis részek, és voltak hamis hangok is. A latin duó sajnos iszonyatosan kevés pontot kapott, így már 29% elég volt a továbbjutáshoz a tesóknak, ami pikk-pakk meg is lett. A végére rendesen megugrott az indexük, de egyetértek Keróval, hogy ez lehet, hogy kevés lesz. Ami még kérdéses, az Józsi szerepe ebben az egészben. OK, hogy gitározik, de ez szerintem most ide csak statisztaszerep. 

Szabó Anita és Heiser Ádám párbaja következett. Emlékeim szerint Anita stílusa nekem nem igazán jött be, már ami dalválasztást illeti, de Ádám jampisága sem hatott meg különösebben. Anita a Hit the Road, Jack-kel próbált robbantani és továbbjutni. Nem tudom eldönteni, hogy ez a kiabálás igazából jó-e vagy rossz. Egy fél fokkal kevésbé volt irritáló, mint az előző alkalommal, amikor hallhattuk őt, de azért még így is határeset volt. Azonban amikor nem kiabál, akkor meg mintha semmi nem történne, olyankor meg elég gyengus. A végére toltam neki egy igent, de azért abszolút nem lopta be magát a szívembe. Heiser Ádám már a bemutatkozófilmjében kicsit megindította a kezemet a telefon felé, hogy nemet nyomjak, azaz húzzak neki, de hát ilyenkor még nem lehet ezt megtenni. Van arca a srácnak, az egyszer biztos. Erre meglepetésként a dala  180 fokot vett az eddig megismert arcához képest, és egy lassú, romantikus dallal döntötte le a falat. Ádám kockáztatott, és nyert. Nem mintha a dal tökéletes lett volna, sőt, ebben a témában, ebben a stílusban azért valljuk be, elég gyenge volt, de a meglepetés, amit okozott, az feljogosította arra, hogy továbbjusson.

Gondi Helén és Orosvai Renáta párbaját nem tudtam, hogy várjam, mert igazából nem emlékeztem igazán rájuk. Helén a Barna lánnyal tornázta fel a pontjait, és hiába mondta Anna, hogy Helén kész van, szerintem nincs. Nagyon nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a dallal, és szerintem nem sikerült olyan jól, mint amennyire elvárható lett volna. A hangja alapvetően csodaszép, kétség sem fér hozzá, de véleményem szerint nem tud vele bánni. És ha még azt hozzátesszük, hogy ő egy profi vokalista, akkor ez kifejezetten kevés volt. De a dal elég nagyot szólt ahhoz, hogy magasra tegye a mércét Reninek. Ő sem aprózta el a dolgot, és egy bizarr egyveleget adott elő, és bár kisebb volt itt az a fa, mint Helénnél, de volt ebben is bőven kraft. Sőt, én  a két lány közül Renit láttam izgalmasabbnak és ügyesebbnek is. Egy hamis hang nem hagyta el a száját, mégis Helén jutott tovább. Azt hiszem, hogy most nem a jobb énekesnő jutott tovább, hanem az, akinek nagyobb volt a múltja. Csalódtam kicsit a zsűriben, mert ketten is ellene szavaztak, és így aránytalan különbség alakult ki a végére a két énekesnő között.

Peter Srámek és Fórizs Olivér párbaja előre láthatólag Olivér győzelmét kellett volna, hogy hozza. Ha a latin srácokat elküldték, hogy a népzenéjüket, ami rétegzene, vigyél el innen, akkor egy Jimmy-skatulyás előadót is meneszteni kellett. Peter az Unchained Melody-t énekelte, ami ugye mondhatjuk, hogy nem Jimmy dal, de tudjuk, hogy azért köthető hozzá, hiszen a Király is elénekelte ezt a dalt. Szépen énekelt Peter, szó se róla, de ugye megint csak azt kérdezem, hogy biztosan őt szeretnénk látni majd a Rising Star győzteseként? Mert én minden előadóról így próbálok dönteni. Olivér nekem tetszett azon a bizonyos selejtezőn. Noha szakmailag Peter a jobb, mégis Olivér a szimpatikusabb számomra. Nagyon szép dallal próbálkozott Olivér, és gyönyörűen adta elő a Bruno Mars számot. Talán megkockáztatom, hogy a legnagyobb tévedés volt Petert továbbjuttatni Olivérrel szemben, mert szerintem egy kellemes színfoltja lett volna a műsornak. Volt lélek a dalban, a hangja is jó, ez a vonal kifejezetten jól áll neki, de most mégis úgy érezték a Jimmy-hívők, hogy Peternek kell továbbmenni. Baromira sajnálom.

Udvarias Anna és Király Martina párbaja az idősebb generáció képviselőjéről döntött. Szívem szerint mindkettő nélkül túlélném, de kiesőkre szükség lesz a jövő héttől is, így boldogan lehetett csatlakozni az elithez ebből a kategóriából is. Udvarias Anna bizonyára fiatalkori vágyát elégítette ki azzal, hogy a What a Feeling-et előadhatta főműsoridőben. Mivel én rögtön gépelem a véleményemet, ezért nem igazán láthattam azt a színészkedést, amit a zsűri kritikaként megemlített a dal után. Ahogy hallgattam, voltak benne jó részek, szerencsére nem egy nagy beégés lett belőle. Király Martina az egyik legjobb dallal érkezett a zene történetében, ami as As. Nem tudott vele sajnos most akkorát szakítani, mint amit ezzel a számmal talán meg lehetne csinálni. Martina nem az eredeti, lehengerlő változatot hozta, hanem egy sokkal visszafogottabb, művésziesebb feldolgozást hozott, ami egy kicsit bonyolultabb módon próbált a szívünkbe eljutni, nálam sikerült is ide elérni, de a közönség nem így gondolta, Martina nem jutott tovább.

Az utolsó párbaj Ádám Krisztiáné és Mráz Anitáé volt. Gondolom a párosítás az alapján született, hogy a két versenyző háttere nem éppen zökkenőmentes, de ebbe én hadd ne folyjak bele. Nehéz Ádám Krisztiánról egyöntetű véleményt megfogalmazni. Teljesen egyértelmű, hogy őstehetség a srác, lehet, hogy inkább a stílussal van a problémám. Végtelenül szerethető, amit csinál, a dal nagyon jól sikerült, a Love Story betétdala csodálatosan szólt, mégis valahogy nekem túl szép, amit csinál. Mráz Anitának papíron nem sok esélye maradt arra, hogy Krisztiánt legyőzze, hiszen lehet, hogy valamennyire közös a háttér, mégis két teljesen más világ. Krisztián műfaja és profizmusa természetesen össze sem mérhető Anita populárisabb stílusával, éppen ezért talán nem is volt igazságos ez a párbaj sem. Ahhoz képest, hogy Anita nulla zenei képzéssel és háttérrel érkezett, teljesen rendben volt, amit előadott. Szoros lett a vége, mindössze 2 százalék választotta el attól, hogy csodát tegyen. Tudni kell, hogy Kero ellene szavazott, tehát tényleg megvolt a lehetősége Anitának a továbbjutásra, de ez most nem jött össze, de tegyük hozzá, így korrekt.

Véget értek a párbajok, kialakult a végleges mezőny, várjuk a TV2 szokásos, emberbarát produkcióját. Ez a mai műsor, ezek a párbajok részben nem úgy sültek el, mint az előző héten, amikor is mindenki a helyére került. Ma voltak szerencsétlen párosítások és meglepő eredmények. Ahogy nézem a tizenkét döntőst, bőven lehet még közöttük is gyomlálni, ami gondolom el is indul a jövő héten. Aki a műsor biztos pontjának tűnik, az Fehérvári Alfréd, aki reméljük, hogy minden héten elvarázsol majd minket.