Egyáltalán nem bántam, hogy az ünnepek alatt egy kis szünetet kaptunk a tehetségkutatók terén, mert bár a TV-műsor amúgy elég gyászos volt, nem hiányzott a sok feldolgozott karácsonyi dal, a hiteltelen áhítat és társai. Kicsit felszusszantunk, és mondhatjuk, hogy ezzel a kis vasárnapi műsorral már a dolgos hétköznapokra hangolódhattunk.

Peter Sramek kezdte az újévet, és bár annyira nem komálom a srácot, azért idáig ez volt a legjobb produkciója. Nem estem azért hanyatt tőle, de tény, hogy ezt a dalt azért jóval bénábban is elő lehet adni. Talán 15-20 éve még megértettem volna, hogy ekkora sztár, mert a Friderikusz-showban még simán elment volna unikumként az, amit Peter csinál, de nekem most, a huszonegyedik században semmiféle ingerküszöböt nem lép át az, amit csinál. Ugyanakkor nem titok, hogy a Jimmy-klánt egy életre maga mögé állította, mellettük nyilván sok nagymamát, tehát számíthatunk még arra, hogy pár fordulón keresztül láthatjuk.

Fehérvári Alfréd ismét bebizonyította, hogy ebben a műsorban toronymagasan esélyes előadó. Teljesen más kalibernek éreztem, mint a tehetségkutatókban elindult énekespalántákat az elmúlt tíz évben. Benne látom azt, amit valaha a Megasztártól kaptunk. Simán belefért volna már abba a mezőnybe is, ami azért valljuk be, nem az a híg állóvíz volt, mint amit mostanában láthattunk pl. az X-Faktorban. Azt azért megjegyzem, hogy a dal első felében megint kicsit értetlenkedtem, hogy mi ez, amit csinál, ez nem az ő stílusa, de aztán mégis összeállt egy dögös dallá, amit előadott. Nem a szokásos érzelmes ballada volt, hanem egy vagányabb darab, de ezt is remekül hozta.

Várhegyi-Lucas Palmira esetében kicsit megijedtem, mert a Kiss from a Rose-hoz azért kell egy szint és technika, hogy úgy szóljon a dal, ahogy kell, és azért ahogy visszaemlékeztem Mira korábbi dalaira, azért bevillant pár technikai hiányosság. Szerencsére Palmira megbirkózott a dallal ezen a téren, nem volt hamis, ezért gratulálunk neki, de azért azon kívül, hogy a hangja is szép mellé, ez a dal most eléggé biztonsági üzemmódban szólt. Nem vállalt Mira felesleges kockázatot, ami most rengeteg szavazatot hozott neki, de kíváncsi lettem volna egy kicsit vagányabb előadásmódra. A fejlődést viszont elismerem, szép munka.

Ezt az Ádám Krisztiánt nem tudom, hová tegyem. Nekem személy szerint nem jön be, amit csinál, de van benne valami, ami miatt érdekesnek tartom. Baromi fura a hangszíne, ma még a Várj című dallal valami újdonságot is csempészett a róla kialakított képbe, de valamiért mégis az ember megtartja a három lépés távolságot. Jó pár másik előadónál izgalmasabb, ami kijön belőle, de mégis valahogy távol érezzük magunktól. Próbálok minden mástól elvonatkoztatni, mint a zene, amit produkál, de még a hangjában is ott van az a kis szerencsétlenség, gyámoltalanság. Idáig nekem most volt a legjobb Krisztián, de szeretni sajnos nem tudom és fogalmam sincs, hogy mi kéne ahhoz, hogy átjöjjön az a valami, ami benne van. A zsűri visszaküldené a zongora mögé Krisztiánt, én meg pont ezt nem szeretném még egyszer hallani. A fal maradt lent.

Gondi Helén a múlt heti adásban letette névjegyét a műsorban, simán dobogós helyet bérelt ki magának, ezért nagy várakozás előzte meg részemről a mai produkciót is. A This Girl is on Fire most annyira nem hatott meg, de nem fér kétség hozzá, hogy az egyik legkomolyabb előadó, igazi profi hozzáállással. Van még mit csiszolni a technikáján, talán több érzelmet is szerettem volna látni, hallani, de azért nem semmi, ahogy elkiabálta a dalt. Kicsit több őszinteséget, mosolyt szeretnék látni.

Kovács Gyopár, sajnos nincs mit szépíteni, az előadók között a leggyengébb. Szívből gratulálok, hogy bejutott a legjobb tizenkettőbe, de sajnos nagyon messze van a többiek tudásától. A zsűri "hibája", hogy Gyopárt egy ilyen álomvilágba repítették, mert szerintem totál egyértelműek voltak a hiányosságok már a legelső alkalommal. Biztosan nagyon szépen elénekelgetne egy iskolai rendezvényen, egy kis zenekarban, de azért egy országos tehetségkutató döntőjéhez nagyon kevés az, amit Gyopár produkál. Valószínűleg kicsit rányomja produkcióira a bélyegét az a pesszimizmus, amivel Gyopár eleve megérkezik a színpadra. A fal lent maradt.

Czibi Norbi a Relight my Fire-t hozta el ma nekünk. Egész jól elénekelte, idáig ez a dal tetszett tőle a legjobban, de hiányoltam belőle valami életerőt. Lehet, hogy csak nagyon a klip járt a szemem előtt, ahogy a Take That srácok össze-vissza ugráltak annak idején, de akkor is túl statikusnak, ezáltal merevnek találtam a dalt, bár azért volt egy jó hangulata, szó se róla. Lehet, hogy Norbi is kicsit jobban görcsöl, mint kéne, szerintem igencsak jót tenne a stílusának egy kis vadság, egy kis őrültség.

Udvarias Anna is számomra csak egy pótkerék ebben a műsorban. Nem szeretném leszólni az érdemeit, és megint csak nem őt hibáztatom azért, hogy helyet kapott a végső tizenkettőben, de nem értem, hogy miért emlegethetjük egy lapon, egy műsorban Singh Vikivel, Fehérvári Alfréddal, Gondi Helénnel. Ha Anna gurítana egy nagyot és bevállalna valami fiatalosat, valami dögöset, akkor biztosan nagyobb bizalommal fogadnám, de egyelőre csak azt látom, hogy Anna egy stílust képvisel ebben a műsorban és nem önmagát. Nos, én ebből a stílusból nem kérek, köszönöm! A fal nem emelkedett meg nála sem.

Palmer Izsák már a bemutatkozó filmjével megemelte a szemöldökömet, gyanúsan nem stimmel minden a fiúnál. A Ho-heyt hála istennek végre olyan alázattal adta elő, amire azt mondom most, hogy ez igen! Nem kell idétlenkedni, nagyobb show-t csinálni, mint az énektudás. Egy ilyen egyszerűen, szívből adott előadott dal nálam ezerszer nagyobbat ütött, mint az eddigi összes agymenés egybevéve. Ezt a vonalat kéne erőltetni, hálás lennék és egyúttal kíváncsi. Miután a múltkor Izsák krumplistésztát kívánt a koronámra Facebook-oldalán, most remélem kölcsönösen elégedettek leszünk egymás véleményével :)