2014. december 14. 21:57 - na_ja

Az első döntő, 2014. december 14.

Miután az X-Faktor már-már kínosan leült és egyszereplős versennyé alakult, a naiv nézők, köztük én a TV2 műsorától várja a megváltást és az izgalmas versenyt. Bevallom, jómagam kicsit jobban szeretem a TV2 tehetségkutatóit. Valahogy családiasabb, életszerűbb, mint az RTL atombiztos precizitása.
A műsor egy közös kis énekléssel kezdődött. Amennyire kellett, annyira erőltetett is volt, de volt annyira ügyetlen, hogy mégis szívhez szólóbb volt, mint a konkurencia túlságosan profi, már-már mű produkciói. A tizenkét döntős egy kicsit szédülést okozó koreográfiával mutatkozott be, minden szereplő egy ajtón jött be (ugyanazon), miközben ki-becsukogatták őket, a kamera meg ment jobbra-balra, nem volt rossz. Már kapásból látszott, hogy természetesen a sztájlisztok nagy munkában voltak az elmúlt napokban, és néhány előadót sikerült jócskán felturbózni. A közös dalban a hangok különben egészen rendben voltak, még azoké is, akiken azért csodálkoztunk az előző adásokban, hogy hogy kerülhettek be a legjobb tizenkettőbe.

Fotó: Rising Star élő adás

Szén Alexandra nyitotta az első döntőt, bemutatkozó filmjében természetesen megtudhattuk, hogy külseje miatt volt már gondja bőven. Most sikerült belőle Tolvai Reni kishúgát megcsinálni. Jó volt látni, hogy a műsor talpalávalóját Biga zenekara szolgáltatja. Eddig is meg voltak már említve, de végre láthattuk is őket egy az egyben Alexandra mögött. A dala már közel sem volt annyira tökéletes, mint amilyen a gondosan, stúdióban felvett közös produkció, voltak bőven hamis hangok. A HoneyBeast dalt már hallhattuk ennél jóval precízebben előadni másoktól, ez most elég gyenguszra sikeredett, nem is sikerült a falat felemelnie, így izgulhatott a műsor végéig.

Fotó: Rising Star élő adás

Jöhetett az est és talán az egész műsor legnagyobb esélyese, Fehérvári Gábor Alfréd, aki felvezetőjében tánctudásának hiányába avatott be minket, majd belekezdett produkciójába. Az első bő fél percben egy kicsit kétségbe estem, mert valahogy nem találta magát Frédi, a zenekarral nem igazán volt meg az összhang, kellemes suttogós stílusa valahogy elveszett a zenekar hangja mellett. Fel is kellett hangosítanom a TV-t, hogy most én bénázok valamit, vagy ő. Aztán belerázódott James Arthur számba, és hozta azt, amiért szeretjük. Meglett a sima továbbjutás, a zsűri ravasznak titulálta, de szerintem tényleg van benne valami esetlenség, amit számomra teljesen hitelesen ad elő. Bírom ezt a srácot.

Fotó: Rising Star élő adás

Következett az első karakter-előadó, a Jimmy-utód Peter Sramek. Nem igazán akartam elhinni, hogy 2014-ben a Lady Karnevállal még labdába lehet rúgni egy relatíve komoly tehetségkutató versenyben, de láss csodát, megtörtént. Nem is akárhogy, Peter simán levitte -azaz felemelte - a falat. Mindamellett, hogy jó énekes a srác, nem értem, hogy miért kell ezt a vonalat továbbvinni majd hétről-hétre. Poénnak biztos jó valakinek ez, és már-már úgy érzem, hogy az emberek talán így akarnak görbe tükröt mutatni a tehetségkutatóknak, hogy kb. ennyit érnek. Na mindegy, lenyelem a békát, de nekem ez se nem jó, se nem vicces.

Fotó: Rising Star élő adás

Kovács Gyopárra úgy emlékszem vissza, hogy ő sem a kristálytiszta, kiforrott hangok közé tartozik, kíváncsian vártam, sikerült-e fejlődni az elmúlt napokban, hetekben. A Bájolót énekelte, és sajnos azt kell mondjam, a csoda még nem történt meg. Olykor kiabálós, máskor hamis volt a dal, de egyelőre szavazok egy kis bizalmat Gyopárnak, mert az akaratot azért látom benne. Sajnos a nézőket sem győzte meg az előadás, a fal lent maradt, így Gyopár is a veszélyzónába került. Nem tudom eldönteni, hogy ebben a lányban van-e több annál, mint amennyit most ki tud hozni magából, mert hát fiatal még, bőven alakítható, de vajon mik a határok? 

Fotó: Rising Star élő adás

Singh Viki félprofiként állhatott színpadra, és egy félprofi produkciót hallhattunk tőle. A Hush Hush szerintem már biztosan ment neki jobban, mint ma este. Természetesen nem volt kétség a továbbjutása, de azért az emberben ilyenkor mindig benne van ez a vokálos kérdés. Hogy aki idáig a vokálban volt, az sem véletlen, ugyanakkor mégis ilyenkor azt várjuk, hogy toronymagasan übereljék a mezőnyt, és ez most nekem most nem volt teljesen meggyőző. Mivel szeretem Vikit, így most ezt elnézem neki, de szeretném, ha tőle sokkal kiegyensúlyozottabb produkciókat hallhatnánk majd a következő hetekben.

Fotó: Rising Star élő adás

Heiser Ádám megosztó személyiség. Annyira, hogy még engem is megoszt. Ha valaki ennyire magas szinten nyomul és erőlködik, akkor az ember nem tudja nem észrevenni ezt a lendületet és energiát, még akkor is, ha a tényleges szakmai tudás netán ennél jóval kevesebb. Hát, a mai produkció még csak ilyen sem volt. Ha Lenny mester Fly Away dalából kivettük volna a zenekart, akkor csak egy vinnyogó, idegesítő alakot hallottunk volna, ami már kifejezetten kínos kezdett lenni a végére. Nem értem, miért nyafog ennyire Ádám, főleg azután, amit a múlt héten művelt, amikor egy balladát adott elő. Most megint egy műmájer produkció volt, ami bebetonozta a falat, esélye sem volt.

Fotó: Rising Star élő adás

Udvarias Anna néni is nagyon aranyos, de nem értem, hogy kerülhetett be a végső tizenkettőbe. A Magányos Csónakot szépen elénekelte, és biztosan úgy is éli meg Anna, ahogy én azt sosem fogom, minden elismerésem, de senki nem gondolja komolyan, hogy van esélye arra, hogy megközelítse a dobogót, ugye? Sajnálom, mert részben ámításnak érzem azt, hogy hagyták idáig eljutni, és nagyon remélem, hogy Anna ezt nem olyan negatívan éli meg, mint én, és élete legboldogabb pillanatai közé tartoznak neki most ezek a napok-hetek. Nem sikerült felemelnie a falat, bár nem sokon múlt.

Fotó: Rising Star élő adás

Ádám Krisztián gondolt egy merészet és jóval kommerszebb dalt hozott, mint eddig. A Kicsi Gesztenye nekem nem illik be az eddigi imázsába, de végül is, amit a dalból kihozott, annak alapján mégis teljesen beleillett az eddigi produkcióinak sorába. Ugyanaz a művésziség, ugyanaz a stílus lett ebből is, mint amit eddig láttunk-hallottunk. Egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy ha kivennénk Krisztián mögül Bigát és zenekarát, akkor mi maradna, de aztán eszembe jutott, hogy zenélt ő magának is már korábban, és az sem volt rossz. Krisztián esetében véleményem szerint a továbbiakban a stílust kedvelők és a "sors-szavazók" (akik az előadók háttere alapján szavaznak, és nem az előadásról) fognak dönteni.

Fotó: Rising Star élő adás

Czibi Norbi ismét balladát választott, ami kicsit túl kényelmes választás szerintem, hiszen nyilván több szavazót lehet a szívén keresztül megfogni, mint a fülén keresztül. Nem baj, csak szeretem, ha valaki kockáztat. Nem hiszem, hogy negyedszerre is ezt a vonalat kell majd vinni, nekem ezek az előadók baromira unalmasak lesznek egy idő után. A Várj, míg felkel majd a nap szép volt, romantikus volt, naná, hogy továbbjutott. Sőt, eddig állítólag az övé volt a legmagasabb százalék. Szimpatikus srác különben, pont ezért nem szeretném, hogy az egysíkú stílus közönyössé tegye őt.

Fotó: Rising Star élő adás

Palmer Izsák számomra szintén a vicc kategória, de meghajlok honfitársaim döntése előtt, hogy ennek a fiúnak igenis helye van a legjobbak között. Fura, hogy a bemutatkozó videója alapján nem is volt olyan bolond, mint aztán az Ördög Nóri melletti arcozás. A Can't take my eyes off you az eddigi leglájtosabb dal volt Izsáktól, a legkevésbé őrült meg, kordában tartotta energiáit. Továbbra sem értem, hogy nem hallják sokan, hogy noha szép hangszíne van Izsáknak, de hogy semmit nem tud vele művelni, az is biztos. A hangerőssége össze-vissza ugrált, és tulajdonképpen Takáts Máté szint volt az egész. A fal felrepült, hajrá. Bár Heiser Ádám is elég fárasztó, de nem hiszem el, hogy több, mint kétszer annyi szavazat érkezett Izsákra, mint Ádámra... Talán ilyenkor jön ki a hátránya annak, hogy a nép kezébe adják a döntés jogát... De azért remélem, hogy az a rengeteg ember aztán meg is veszi Palmer lemezét, amikor kijön. Bár ez inkább ne is történjen meg...

Fotó: Rising Star élő adás

A Sárközi testvérek két adással ezelőtt nagyon jók voltak, de már a párbaj is baljós előjel volt a mai adásra. A múltkor is rezgett a léc, sok volt a megingás, és a mai dal sem sikerült túl jól. A Csönded vagyok is pontatlan volt, és kicsit semmitmondó. A fiúról igazából nincs is mit mondani, tényleg csak statisztál a lány mellett, aki pedig egyedül már nem tudja elvinni a produkciót. Sokkal többet gondoltam erről a két kisgyerekről, és azt kell mondjam, csalódás, amit mutattak. Annyira semmilyen volt a dal, hogy igazából írni sincs mit róla, és ennél többet semmi nem árul el a produkcióról. A fal persze maradt.

Fotó: Rising Star élő adás

Gondi Helén volt az este utolsó fellépője, aki nagyon erősen oda akarta tenni magát az And I'm telling you-val. Mondhatjuk, hogy sikerült is neki, mert egy atombomba volt, amit előadott. Nem volt ő sem hibátlan, de kétségtelen, hogy az egyik legtechnikásabb hangot hallhattuk a mai este folyamán. Nekem már néha túl sok volt, lehet, hogy ezt az energiaszintet egy kicsit későbbre tartogattam volna, nehogy aztán már csak lejjebb lehessen tenni azt a bizonyos lécet a jövőben, mert nincs ennél több benne. A második legjobbként jutott Helén a második adásba.

Fotó: Rising Star élő adás

A Rising Star szabályai alapján a legkevesebb százalékot elért előadó, Heiser Ádám választott magának ellenfelet a párbajra azok közül, akiknek a fal nem emelkedett fel, nem érték el a mágikus 70%-ot. Alexandrát választotta, ami elég bátor döntés volt, el is mondta, hogy nem a legkönnyebb utat akarta választani, azaz nem a következő leggyengébb eredményt elért versenyzőt hívta ki. Dicséretes. Ő kezdte a párbajt a Rolling Stones Satisfaction című számával. Keményen bedobta magát Ádám, valami olyasmit adott elő, mint a legelső válogatásban. Se több, se kevesebb. Alexandra megint egy Adele dallal próbálkozott, a Turning Tables nem volt rossz. Alexandra inkább biztosra ment, nem akarta széténekelni a dalt, csak annyit tett bele, amennyi ahhoz kellett, hogy szép legyen és meggyőzze a zsűrit valamint a nézőket. Sikerült legyőznie Ádámot, aki búcsúzott a Rising Startól.

 

Volt még egy jó hír, egy valakit vissza lehet szavazni a Rising Star oldalán azok közül, akik a párbajban kiestek. Ti kire szavaztok?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://risingstar.blog.hu/api/trackback/id/tr176983493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása