A múlt heti variálás után, amikor is párbajok formájában kerültek a versenyzők a kiesési zónába, ma megint újítással fogadott minket a Rising Star. Az új szabály egy bekeményítés, miszerint már nem 70, hanem 75% kellett ahhoz, hogy megemelkedjen a fal az előadók előtt. Természetesen így megint mindenkinek lehetett (volna) félnivalója, de valójában nagy csodának kellett (volna) történnie, hogy a nagymenők közül valaki tényleg veszélybe sodródjon.

Nem igazán szeretek a zsűrivel foglalkozni, főleg a külsőségekkel, de Anna megjelenése hétről-hétre azért egy misét megér a Lakatos Márk-féle magyar imázskultúrában. A mai 101 kiskutya mindenképpen fotót érdemelt nálam.

A műsort Gondi Helén indította, aki technikailag szerintem az egyik legkomolyabb az egész mezőnyben. Ahogy bejátszották a múlt heti Single Ladies-t, pláne be kell ismernem, hogy az egyik legprofibb énekes itt a mezőnyben, még az is lehet, hogy a legjobb. Ugyanakkor mégsem úgy sikerülnek a produkciók, hogy Helént a szívembe zárjam. Mindent frankón megcsinál, csillagos ötös, de mégis aztán a feledésbe megy az, amit nyújtott. Valószínűleg azért, mert tényleg nem sok jön át abból, ami ő maga. Nem látom a szemében őt magát, nem látom benne, hogy ő nekünk akar megfelelni, mintha csak feladatokat oldana meg futószalagon. Nem egy tehetségkutató mutatta már meg, hogy a profizmus nem jelent feltétlenül egyet azzal, hogy akkor ő lesz a legnépszerűbb és a nyertes. Amíg nem tudjuk meg, ki Helén (és ehhez nem a bemutatkozó videók kellenek), addig nem valószínű, hogy szívből tudjuk őt szeretni. A tehetségkutatók kötelező Respect dala is lement ma általa, 70%-ra volt elég, ezáltal máris az új műsorrend csapdájába esett.

 

 

Peter Sramek követte, aki ma nagyon oda akarta tenni magát és a Time to Say Goodbye magyar-angol verziójával próbált hódítani. Fura, amikor valaki ki akar lépni abból a bizonyos komfortzónából, de nem veszi észre, hogy igazából baromira nem sikerül. Számomra Jimmy, Koós Jani, de még Andrea Bocelli is ugyanaz a kategória. Ezek a dalok, ezek az előadók mind a 40+ korosztályt célozzák meg, tulajdonképpen nem is kevés sikerrel. 54%-ot sikerült összehozni három zsűris nemmel Peternek, kifejezetten örültem ennek a pofonnak. Jópofa srác meg minden, de miért nem nyom egy mai, kortárs dalt, valami nyomi diszkóslágert, mit bánom én, de mutassa már meg, hogy ő egy fiatal, huszonegyedik századi srác, nem egy mulatós zenész (nekik is respect, de ide nem őket várjuk).

 

 

Kovács Gyopár esetében szinte törvényszerű volt, hogy eljön az az idő, amikor átesnek páran a ló másik oldalára. Az eddigi sima kiesőjelölt már-már hősként és veszélyes ellenfélként titulálva állhat ki a színpadra. Nem tudom eldönteni, hogy Gyopár folyamatosan aláénekel-e a hangoknak vagy csak simán hamis, de valamiért nem gyakran sikerül pontosan énekelni. A bemutatkozó videóban a suliban még egész szépen énekelte a Rolling in the Deep-et, de itt, élőben a Valahol egy lány megint nagyon hamiskás volt. A végére azért valamelyest egyenesbe jött a dal, de még mindig egyértelmű, hogy Gyopár hagja a legképzetlenebb a többiekhez képest. És én nem látom azt az imázst vagy körítést, ami miatt esetleg ki lehetne egyenlíteni ezt a hiányosságot. Aranyos, szeretnivaló, de nem több. A zsűrinek ugyanakkor már fülig ér a szája, amikor hallják, és nyomják előre.

 

 

Palmer Izsák állítólag tanult a múlt heti gyengébbre sikerült produkcióból, és így állt színpadra a Let Me Entertain You-val, de sajnos engem most ez sem győzött meg, sőt, igazából pont az a kategória, mint a múlt heti teljesítménye. Misi nyíltan fel merte vállalni, hogy ez egy énekverseny, és bizony bőven vannak gondok az énektudással, erre a többiek kicsit lehurrogták, hogy mást is kell nézni. Nos, én már azt a bizonyos vadságot, őrültséget sem látom Izsákon, amivel berobbant a Rising Starba. Mondjuk én ezt abszolút nem bánom, csak jó lenne észrevenni, hogy már csak erre sem foghatjuk azt, hogy miért lenne annyira jó Izsák. Van benne valami, az biztos, de nem tudom, hogy ez elég-e egy ilyen jellegű versenybe. Hirtelen már dalt sem tudnék ajánlani neki, mert tényleg az a bajom, hogy Izsák a kezdeti izgalmasságon kívül sajnos nem tud mást felmutatni.

 

 

Várhegyi Lucas Palmira noha számomra közel sem egy tökéletes előadó, de mégis jó volt most, hogy Izsák után jött, és így egyértelműen hallatszott a különbség a két színesbőrű énekes között. Izsákban születése folytán van egy dögös hang, de nem tud vele sokat kezdeni, Palmira viszont jócskán továbbképezte természetes adottságát. A dal jó volt, tényleg megfigyelhető Mira fejlődése, én mégis úgy érzem, hogy kicsit túl van értékelve. Szorítok neki, hogy egy kicsit ő is menjen el más irányba, legyen kicsit lazább, mert nekem ezek a komoly dalok kezdenek kicsit egyhangúak lenni. A Vigyázz a madárra után semmi újat nem tudtam meg Miráról. Sebaj, talán a jövő héten.

 

 

Czibi Norbert nagyon szimpatikus srác, a Hey Jude végül is teljesen rendben volt, de Norbert sem nyújtott tökéletes produkciót. Nem tudom eldönteni egyelőre, hogy a műsor után meghallgatnám-e mondjuk a lemezét, egyelőre még talán nem. Jól csinálja, amihez ért, de nem hallok-látok mögötte annyi érzelmet, annyi egyediséget, ami miatt őt szeretném ennek a műsornak a győzteseként látni.

 

 

Szén Alexandra a Nem vagyok tökéletest hozta. Megkaptam én is a kritikát, hogy Alexandrát mindig csak szapulom, de esküszöm, minden bizalmam megvan iránta, mégsem emeli fel nálam a falat. A hangjában nem hallom azt a bájt, amit szeretnék egy női hangtól megkapni. Nem érdekelnek a külsőségek, de a hang, az igen. Mindig egy túl komoly, morcos, hideg hangot hallok, ami lehet, hogy közel tökéletesen megszólaltatja a dalokat, még a dalválasztások is tulajdonképpen jók, de valahogy nem hallom benne az optimizmust, a lelkesedést, a vidámságot, ne adj isten valami szexiséget. Nem tudom, mit lehetne ez ellen tenni, talán egy igazi vidám, felszabadult dal meghozná ezt a fajta pálfordulást.

 

 

Hát és akkor jött Alfréd. Nem tudok mit tenni, egyszerűen ez a pasi engem megbabonázott. Ahogy meghallottam az első szót, már futkosott a hátamon a hideg, és valami olyan kémiai reakció indult el bennem, hogy még arról is lemaradtam, hogy lefényképezzem az embert a blog kedvéért (utólag pótoltam). Sok emberrel itt az a bajom, hogy unalmas, mindig ugyanazt tolja, és Alfréddal is az a helyzet, hogy mindig ugyanazt nyújtja, de basszus, ha valami ennyire jó, akkor akár életem végéig elhallgatom. Noha nem létkérdés, de nagyon igazságtalannak tartanám, ha nem ő nyerné meg ezt a versenyt, már pedig egyelőre a statisztikák alapján nem ő a legnagyobb kedvenc a műsorban. Igazából bízom benne, hogy akárhogy alakul a műsor vége, sikerül majd úgy továbblépnie, hogy Magyarország egyik legjobb és legsikeresebb előadója legyen. Nálam egyértelműen ver mindenkit a magyar popzene elmúlt 10 évéből. Szívből szorítok neki!

 

 

Utolsóként Singh Viki állt színpadra, akin bizony kifogott ez a baromira nehéz dal. Tudom, hogy nagyon akar bizonyítani, de nem vagyok benne biztos, hogy minden alkalommal a világ legnehezebb tíz dalából kellene választania, már csak azért sem, mert mindig becsúszik valami hiba ezekbe a dalokba. Sok zsűritársam nem ez alapján fog dönteni, mert nem azt számolgatja, hogy ez egy állati nehéz dal, amit 80-90%-osan elénekelt az adott énekes, hanem az alapján, hogy amit választott, abból mit tud kihozni. Jóval lájtosabb dallal is lehet jó eredményt elérni, mert minket az összhatás érdekel. Most mi maradt meg mindenkiben? Hogy volt pár csúnyán hamis rész, és nem az, hogy a dal nagy része viszont világszínvonal. Tessék taktikázni! Egyszerű emberek nézik ezt a műsort, nem a konzervatórium vezetősége. Drukkolok neked, mert a csajok között te vagy a legjobb, csak te szúrhatsz ki saját magaddal!

 

 

Az este legkevesebb százalékát Peter Srámek kapta, aki Palmer Izsákot választotta. Nincs mese, Peter nagyon magasra tette a mércét a Can You Feel the Love Tonight-tal. Az eddigi legjobb és legmodernebb dalát a párbajra tartogatta, és talán sikerült most bezsebelni azoknak a szavazatát is, akik a műsor elején még a vasárnap esti vacsorát marcangolták. Nagyon remélem, hogy ennél öregebb dalt soha többé nem választ Peter, de gyanítom, hogy ez a kérésem süket fülekre fog találni. Izsák a Radio Ga Ga dallamaival búcsúzott el tőlünk. Szép volt a dal, megint többre ment a kevesebbel, mert a szépen, kimérten előadott Queen-dallal sokkal jobban tudott hatni rám, mint a kiabálós, pláne az ugrabugrálós dalokkal. Majdnem mindenki megkönnyezte kiesését, de valljuk be, ez a szekér amúgy sem ment volna már sokkal tovább. Gratulálunk az eddig elértekhez, csak rajtad múlik Izsák, hogy most mit kezdesz a népszerűségeddel.